Mi az a pangásos szívelégtelenség?

A szívelégtelenség olyan betegség, amely sajnos egyre súlyosabbá válik – különösen kezelés nélkül.

A (pangásos) szívelégtelenség esetén a szívnek nehézséget okoz, hogy megfelelő mennyiségű vért pumpáljon a testbe, a szervezet azonban ezt próbálja kompenzálni. Ennek egyik lehetősége, hogy hormonok segítségével megemeli a pulzust, a másik pedig a vesék fokozott só-, illetve a szervezet vízvisszatartása. A visszatartott víz növeli a keringő vér mennyiségét, és ezáltal javítja a keringést. Ez utóbbi mechanizmusnak köszönhetően az átmeneti teljesítményfokozódást követően a szívelégtelenség súlyosbodása során a folyadékfelesleg kilép a keringésből, és különböző testrészeken gyűlik össze, aminek egyértelmű tünete a duzzanat, az ödéma megjelenése.

A szívelégtelenség gyakran más betegségek talaján alakul ki, mint például egy veleszületett szívbetegség, magas vérnyomás, szívkoszorúér betegség, szívinfarktus vagy valamilyen gyulladás, ami roncsolja a szívizmokat. Az American Heart Association 2016-os tanulmánya szerint a szívelégtelenséggel diagnosztizált emberek fele a diagnózis megszületése után 5 évnél tovább él. 

A betegségnek négy stádiuma van, és mindegyik más-más kilátásokkal bír, bár a szakszerű ellátás a legenyhébb, I. stádiumban sem elhagyható. 

Minél hamarabb ismerik fel és kezelik az állapotot, annál jobbak a túlélési esélyek. A diagnosztika eszközei elsősorban a fizikális vizsgálat, a nyugalmi EKG, a szívultrahang vizsgálat, a laboratóriumi vizsgálat és végül a terheléses vizsgálat.

A négy stádium

I. stádium
Ebben a szakaszban többnyire nincsenek még tünetek, amelyek akadályoznák a teljesítőképességet, de már kimutathatóak a betegség jelei.

II. stádium
Enyhébb jelek már mutatkoznak, a nagyobb megterhelést már nehezebben viselik a betegek és gyakran vannak szívet érintő komplikációk is. Ebben a fázisban teljesítménycsökkentést és életmódváltás szokás javasolni.

III. stádium
Ilyenkor már rendszeresen mutatkoznak tünetek, a gyengeség, a nehézlégzés, a gyakori vizelés a mindennapi tevékenységet is befolyásolja.

IV. stádium
Ebben a stádiumban a legkisebb tevékenység is komoly megterhelést jelent, nyugalomban is jelentkeznek a tünetek. Gyakran kórházi ellátást igényel.

A kezelés két pillére: az életmód és a gyógyszerek

Bármilyen stádiumban is tart a betegség, az életmódbeli változtatások csökkenteni tudják a tünetek mértékét, javítják az életkilátásokat és az életminőséget. A legfontosabb teendők a megfelelő táplálkozás és a mozgás bevezetése.

Táplálkozási szempontból a legfontosabb a túlzott sóbevitel csökkentése, az alkoholfogyasztás minimalizálása, a zsíros, vörös húsok felváltása fehér húsokra és főként halakra. 

Ha sikerül több zöldséggel és gyümölccsel, kevesebb fehérliszttel és cukorral felépíteni az étrendet, azzal jó eséllyel a túlsúly is redukálható, ami önmagában is megkönnyíti a szív munkáját. Fizikai aktivitás szempontjából fontos a szakszerű felügyelet és iránymutatás, edző, mozgásterapeuta, gyógytornász bevonásával. A szív-érrendszer számára szinte gyógyír a kardiomozgás – szigorúan csak biztonságos mértékben -, jó választás lehet az úszás, a tempós gyaloglás, kocogás, biciklizés.

Forrás: Napidoktor.hu

Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a szivhang.hu Facebook-oldalára, és nyomjon rá egy 👍 "Tetszik"-et.